Az én történetem
Mint a legtöbb ember napjainkban, én is évtizedekig együtt éltem különböző tünetekkel, amiket úgymond az élet velejárójának gondoltam. Gyerekkoromban „arcüreges” voltam, gyakorlatilag minden évben volt egy arcüreggyulladásom. Jellemzően, ahogy kitört a téli szünet, én beteg lettem. Több karácsonyt is betegen, ágyban töltöttem. Később, középiskolás koromtól rendszeresen jelentkezett a fejfájás, valamint a székrekedés is szokásossá vált, ezeket gyógyszerrel próbáltam enyhíteni. A székrekedés a családban női vonalon jellemző volt, ezért azt gondoltam, hogy normális az, hogy van, aki csak néhány naponta, gyógyszerrel tud elmenni a vécére. A húszas éveimben megjelent az első depressziós epizód, azt a későbbi életem során több is követte. A depressziómat antidepresszánsokkal és nyugtatókkal kezelték. Ekkortájt jelent meg az ekcéma is, ami szintén hol fellángolt, hol békén hagyott. A szteroidos krémeken kívül semmi nem tudta enyhíteni a kínzó tüneteket, amiknek nem tudtam az okát. Harmincéves korom körül aztán teljesen váratlanul neurológiai problémák is jelentkeztek epilepsziás rohamok formájában. Erre is gyógyszert szedtem, bár nem találták meg az okát a rohamoknak.
Multinacionális, illetve nagyvállalati munkakörben dolgoztam több mint 20 évig, a határidők, elvárások és a túlórák nyomása alatt, szépen ívelő karrierrel. Átlag 10-12 órát dolgoztam, keveset aludtam, túl sokat edzettem, hétvégén igyekeztem többet aludni, pihenni, utolérni magam. Egyik reggel aztán úgy ébredtem fel, hogy nem tudtam felkelni az ágyból. Annyira gyenge voltam, hogy a telefonomat sem tudtam felemelni, csak feküdtem, mint egy darab fa. A lakásban úgy tudtam közlekedni, hogy faltól falig támaszkodtam, az utcán pedig úgy néztem ki, mintha részeg lennék, mert nem tudtam egyenesen járni. Ez nagyon megijesztett. Ekkor nem voltam még negyven éves.
A súlyomat a negyvenes éveim elejéig nagyjából tartottam (mozgással, időnként diétázással, koplalással), aztán szép lassan elindultak felfelé a kilók. Másokat talán ez még nem zavart volna, de engem megijesztett, mert láttam, hogy a családomban a kor előrehaladtával a kilók is egyre gyarapodtak, főleg női vonalon. Ezt szerettem volna elkerülni. A közöségi médiában találkoztam az anyagcsere tipizálási módszerrel, ami nagyon logikusnak tűnt, ezért kértem egy személyre szabott ajánlást. A kapott étrendi ajánlás alapján kezdtem el változtatni, szép lassan aztán ez az étrend lett a normális. Elhagytam a glutént, cukrot, tejet. Másfél év alatt fogytam 10 kilót, ez volt a célom az elején. Nagyon boldog voltam, ráadásul egyre jobban éreztem magam. Észrevettem például, hogy sosem vagyok beteg, nem kapom el a téli nyavalyákat, arcüreggyulladásom sincs, sosem fáj a fejem, és a székrekedésem is elmúlt. Ezek mind megerősítettek abban, hogy jó irányban haladok.
Az út nem volt egyenes, követtem el hibákat, hiszen az információkat innen-onnan csipegettem, nem rendszerként kaptam meg. Mire gondolok? Például a krónikus kimerültségem ellenére túl sokat edzettem, nem volt módszerem a stresszkezelésre, túlságosan egyhangúan étkeztem (pl. minden reggel főtt tojás), nem figyeltem az ételek minőségére, így aztán mindenféle ételintoleranciák alakultak ki, ami végül hisztamin intoleranciába torkollt. Az ekcémám tombolt, én pedig nagyon elkeseredett voltam, és alig mertem már valamit enni. Ennek következtében nagyon lefogytam, tápanyaghiányok alakultak ki, mindezt még gyászfolyamattal járó lelki nehézség is súlyosbította. A fizikai tünetek mellett az is bántott, hogy azt hittem, jól csinálom a dolgot, hogy ezzel az életmóddal valóban jót teszek magamért, de a testem mást jelzett vissza. Mindenáron igyekeztem tartani magam az általam jónak gondolt dolgokhoz, de egy idő után úgy tűnt, ez nem elég. Megkerestem több szakembert is, de tőlük nem személyre szabott segítséget kaptam, így nem mindent tudtam beépíteni az életembe. Végül én magam húztam ki magam a gödörből azzal, hogy megtanultam figyelni a testem és a lelkem visszajelzéseire, így aztán szépen lassan egyre jobban lettem. Az út sokkal simább lehetett volna, ha van mellettem valaki, aki végig vezet rajta.
Az évek alatt aztán a táplálkozás mellett az életmód egyéb területeiről is egyre többet tanultam és kezdtem el alkalmazni magamon. A menopauzán gyakorlatilag tünetek nélkül mentem keresztül annak ellenére, hogy anyukám és nagymamám is nagyon megszenvedte azt. Elfogadhattam volna, hogy a genetikai hajlam miatt nálam is így lesz, de nem tettem. Itt jön be az is, hogy az epigenetika, esetemben az életmód, felül tudja írni a genetikai adottságokat.
Rengeteget olvastam, hallgattam, figyeltem, és több kisebb előadáson, workshopon, továbbképzésen is részt vettem az egészséges életmód témájában. Így jutottam el Kokavecz Katalin V.Á.L.T.S. © funkcionális életmód mentor képzésére, amit sikeresen elvégeztem. Kata képzése alatt állt össze a nagy egész, hogy mit is jelent ez az életmód, hogyan lehet az elemeit beépíteni a XXI. századi modern életstílusba. Hitelesnek érzem magam mentorként, hiszen én magam is ezt az életvitelt követem.
A saját utam, a megszerzett tapasztalataimmal, szakmai tudásommal, valamint az egyéni mentorálási módszertan segítségével támogatom az ügyfeleket a saját életmódváltoztatásukban.
