Egészség jenga

Mit értünk egészségen? A WHO szerint „az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”. Dimenziói: biológiai, lelki, mentális, emocionális, szociális. A definícióból látjuk, hogy milyen összetett fogalomról van szó. Ahhoz, hogy egészségesek legyünk, minden területen kiegyensúlyozottságra, egyensúlyra van szükségünk, hiszen az egyes dimenziók hatással vannak egymásra.

A jenga játék jól szemlélteti a dolgot. Előtted van ez az építőjáték? Sok-sok elemből építünk egy nagy tornyot, majd egy-egy elem elmozdításával próbáljuk elérni, hogy továbbra is állva maradjon, ne dőljön össze. Mi kell ehhez? Egyensúly. A szervezet is egyensúlyra törekszik, ebben kell támogatnunk a megfelelő életmóddal. Az építőelemek egy-egy területét képviselik az egészséges életmódnak. Ha egy-egy darab hiányzik is, a többi még egyensúlyban tartja az egészet, de ha túl sok minden kikerül, akkor bedől az egész, ahogy velem is történt. Tízen évig nagyon sokat túlóráztam, stresszeltem, szorongtam, idegeskedtem, krónikusan rosszul aludtam, rossz minőségű ételt ettem, toxikus környezetben éltem, nem adtam meg a szükséges tápanyagokat a testemnek, túl sokat edzettem, kevés időt töltöttem feltöltődéssel, kikapcsolódással. Azt gondoltam, ez van, ez az élet.

Az lett a vége, hogy 39 évesen egyik reggel az ágyból sem tudtam felkelni, olyan gyenge voltam, 3 hónapig nem tudtam dolgozni sem. Erőm teljében kellett volna lennem, én pedig feküdtem, mint egy darab fa, dülöngéltem, mint egy részeg, nem tudtam egyenesen menni, fájtak az ízületeim, remegtem, naponta hőemelkedésem volt, nem tudtam semmire figyelni, depressziós voltam.

A jenga, vagyis a szervezetem összedőlt.

Hogyan állítottam fel újra a tornyomat? Lassacskán, lépésről lépésre. Ezen a göröngyös és kacifántos úton megtanultam figyelni a testem jelzéseire, saját magam igényeire. Több nehéz, de fontos döntést kellett meghoznom azért, hogy változtassak az életvitelemen. A változás nem volt könnyű, annak ellenére sem, hogy nagyon elkötelezett voltam, és csinálni akartam. Új szokásokat kellett bevezetnem, régi beidegződéseket felülírni, és ez nem ment egyik napról a másikra. De megértettem, hogy csak akkor lesz változás, ha én változtatok. Senki nem tud helyettem jól táplálkozni, eleget aludni, okosan mozogni, kezelni a stresszt stb. Eleinte volt, hogy nehéz volt és erőt kellett venni magamon, hogy csináljam, azonban mára már természetes lett, és könnyen követhető és élhető ez az életmód. Az egészséges szokásokat ugyanúgy be lehet építeni a mindennapokba, mint a helyteleneket. A folyamat eredménye, hogy a jengám most stabilan áll. Szeretném fenntartani ezt az állapotot, ezért, ha időnként ki is billenek az egyensúlyból, mindig tudom, hova kell visszatérnem. Nem vagyok az út végén, folyamatosan tanulok, fejlesztem magam a jóllétem érdekében.

Ha úgy érzed, a Te jengád is nagyon inog, vagy már esetleg össze is dőlt, tudd, hogy mindig lehet változtatni, vissza lehet építeni azt a tornyot. Amennyiben szeretnél tenni magadért, és elkötelezett vagy a változtatás iránt, szakmai tudásommal és a saját tapasztalataimmal, örömmel segítelek az utadon! Hálás vagyok azért, hogy másoknak is segíthetek egyensúlyba hozni a szervezetüket!

Szeretettel várlak egy 30 perces ingyenes orientációs beszélgetésre, ahol megbeszéljük a további lehetőségeket!

Foglalj időpontot most! Válts magadért!

Tasnádi Évi fenntartható életvitel mentor vagyok.

Küldetésem, hogy a funkcionális medicina alapelveire épülő, személyre szabott életmódprogrammal, részletes állapotfelméréssel, továbbá hosszú távú, egyéni mentorálással olyan rendszert adjak a kezedbe, mely segítségével hosszú távon is önálló, felelősségteljes döntéseket tudsz hozni a fenntartható, természetes, egészségedet támogató életvitel kialakításához.